Sajnos ők gyakran esnek abba a tévhitbe, ha magukra húznak egy többszázezer forintos öltönyt, kitesznek egy ötvenezer forintos nyakkendőtűt, és felvesznek egy drága inget, akkor minden rendben. Csodálkoznak, ha a fogadtatás, amit a megjelenésüktől várnak, elmarad. Az arcukat ugyanis elfelejtették rendbe hozni.
- Hogyan lehet ezen a hétköznapi rohanásban segíteni?
- Talán kezdjük azzal, vannak rossz borotválkozási szokások, s ezért pörsenésekkel, gennyes kis pattanásokkal kínlódnak a nyaktájon és az áll alatt. Kiváló megoldást jelent erre a fekete szappannal történő borotválkozás, vagy a gyógynövényes aftershave, amivel mindez korrigálható. Férfitársaim egyébként sem törődnek a pattanásaikkal, a mitesszereikkel sem. Hiába van a méregdrága holmi, ha közben pezsgősdugó méretű mitesszer kandikál ki az orrából, és hatalmas, csomós pattanás van az arcán. Mára már nem igaz az az állítás, ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél, akkor az már rendben van! Nekem, a férfinek is rettentő taszító - hát még egy nőnek -, ha például borotva pemzli nagyságú szőrcsomó lóg ki valakinek az orrából, vagy a füle olyan szőrős, hogy nem lehet látni a füllyukat. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket akár a reggeli borotválkozás közben is lehet tűntetni.
- Van esély arra, hogy a férfiak általános ápoltsága, hasonlóan fontos legyen számukra, mint a nők számára?
- Világjelenség, hogy a férfikozmetika rohamosan előre tör. Egy idei statisztika szerint, a fejlett nyugati világban, a férfiak harmincöt százaléka foglalkozik valamilyen formában a bőrével. Ez természetesen szorítkozhat arra, hogy borotválkozás után csak bekeni magát valamivel, de benne lehet az is, hogy valaki rendszeresen jár kozmetikushoz, ahol kezelést és masszírozást is kap. Magyarországon is rengeteg változást hozott az elmúlt tíz-húsz év. Ma már nem mindegy, hogy mennyire ápoltan - vagy ápolatlanul - megyünk be a munkahelyünkre, miként jelenünk meg az ügyfelek előtt. Ez gyökeresen megváltozott, hiszen irgalmatlan nagy a verseny a munkaerő-piacon. A görögök azt mondták, hogy a szép embereknek fél sikerük van, még mielőtt bármit is tettek volna... Ez ma is így van! Ha emberekkel foglalkozik egy férfi, akkor az is kötelessége, hogy adjon magára, mert a másikat tiszteli meg az ápolt megjelenésével, fordított esetben pedig egyszerű tiszteletlenségről van szó. A konkurenciaharc erősödését mutatja az is, hogy a nyugati világban, egy-egy állás odaítélésének elbírálásánál szempontnak tekintik az illető megjelenését, az összbenyomást is. Még akár azt is, tiszta-e a cipője, milyen az öltönye, és hogy mennyire ápolt az arcbőre, a keze, a haja, hiszen mindez sokat elárul az illetőről. A férfiaknak tudomásul kell venniük azt az igényt, hogy jól ápoltak legyenek, mert az elvárások egyre nagyobbak lesznek.
- A lányoknak azt szokták mondani, hogy nem kell megvárni, amíg az első fiúk megjelennek az életükben, mert az ápoltságra saját közérzetük és önbecsülésük miatt kell odafigyelni. Elképzelhető, hogy ezt a fiúknál is érdemes lenne hasonlóan tudatosítani?
- Természetesen, hiszen, mint említettem, egy bizonyos életkor után a férfi bőre is éppen olyan törődést igényel, mint egy nőé. Annyi különbséggel, hogy az első szarkalábak megjelenése egy férfinél nem olyan drámai, sőt férfiasabbá is teheti az arcot. De nekik is törődniük kell a ráncok ápolásával, mert az ekebarázdák kialakulását már nem kell hagyni. Az ápoló pakolások és krémek használata mindenképpen kívánatos, hiszen egy férfi bőre is lehet vízhiányos vagy éppen érzékeny, amit kezelni kell.
- Sajnos az alapvető tisztálkodás területén is vannak hiányosságok. Ha felszállunk egy tömött buszra, akkor orral is érzékelhető, hogy van még mit fejlődnünk ezen a területen.
- Így van. Ahogyan a hölgyek esetében sem, úgy az uraknál se álljunk meg a fejnél, vagy a nyaknál! Természetesen vannak alapvető higiéniai követelmények, ugyanakkor ellene vagyok a túlzott piperkőcségnek. Normál életvitelnél például elegendő a reggeli és esti tusolás, és az ahhoz kapcsolódó tisztálkodás. Persze itt meg kell említenem egy bőrápolási problémát. Véleményem és tapasztalataim szerint nem tusfürdőkkel és fürdőhabokkal kellene fürdeni. Ezek egy része ugyanis kimondottan ártalmas a bőrünkre - száríthatja, irritálhatja. Meggyőződésem szerint a legegyszerűbb szappant kell használni, mert az segít megújítani a bőrt. Az izzadtság megszüntetésére is meg kell találni a megfelelő, a bőrünk természetével harmonizáló szert, hogy a fürdés után két órával ne érezzük megint kellemetlenül magunkat, de kiütéseink se legyenek a dezodorunktól.
- Természetesnek gondolnánk, hogy az ápoltság nem ér véget a nyaknál...
- Valóban, hiszen az egész testünkre oda kell figyelnünk. Nagyon fontos a kéz és a láb ápolása is. Ezen a területen a hölgyek már régóta rendben vannak, de sajnos úgy tapasztalom, hogy a férfiaknál egyszerűen katasztrofális a kéz és láb állapota. Egy bizonyos életkor után igenis időnként el kell menni - negyedévente, félévente - a pedikűröshöz, mert ez nem valami úri huncutság, hanem mert - az ápoltság mellett - a lábkörmök, lábujjak egészségének megőrzését is segíti. Fontos a ruházkodás is, lehetőség szerint minél kevesebb műszálas holmit viseljünk, mert az bármely testtájon fokozottabb izzadást, sokunknál irritációt vált ki. A lábnál - a műszálas zokni esetében - különösen, mert be van zárva a cipőbe. A kezünkre is ugyanúgy oda kell figyelni. Ezekben a témákban bátran kérjék a férfiak a kedvesük, a feleségük segítségét. Ráadásul a nőknek is jobban esik, ha puha, ápolt kézzel simogatják őket.
- Nem tapasztalod azt, hogy a legtöbb férfi ezeket a testápolási macerákat igazából férfiatlannak tartja?
- Dehogynem, sokan hiszik azt, hogy ez valami nőies dolog. De nem szabad ettől megijedni! Én még soha nem hallottam, hogy egy férfit azért dicsértek volna meg, mert zsíros volt a haja, vagy korpától fehér a válla, vagy esetleg pattanások és mitesszerek díszítették volna az arcát, repedeztek a körmei, a keze pedig reszelős volt. Normál keretek között, nem eltúlozva a bőrápolás igenis férfias dolog. Hadd mondjak végre valami elismerőt is. Elmondhatom, hogy ma már nagyon sok férfi is jár kozmetikushoz, legalább is az Ilcsis márkakozmetikák tapasztalatai szerint. Azok a férfiak, akik kozmetikushoz járnak, elégedettek az eredménnyel, és a kozmetikusok is elégedettek velük. Pontosan járnak a kezelésekre, betartják a szakember tanácsait, és a jól ápoltságért zokszó nélkül tűrik a kínzásokat. Nagyon jó vendégek!
- Mennyire vagy elégedett a magyar hölgyek ápoltságával?
- Megfordultam már néhány helyen a világban, és így tapasztalatból mondhatom, hogy a legszebbek tényleg a magyar nők. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy a küllemet és az ápoltságot nézve is az első helyen vannak a magyar nők! Még a francia nőkkel is felveszik a versenyt, pedig ott aztán a parfümök és a kozmetikumok valóban fantasztikus kínálatából válogathatnak, és sok évszázados hagyománya van a szépítőszerek használatának. De én a magyar nőkkel vagyok a legjobban megelégedve!
- Végezetül áruld el, hogy milyen a te nőideálod? Létezik egyáltalán?
- Egy biztos, hogy a Barbie baba típusú nőket sosem szerettem. Én a hölgyekben mindig a kisugárzást kerestem, ehhez képest másodlagos volt a külső megjelenés. Számomra az ápoltság hozzátartozik a nő fogalmához. De én soha nem a bombázó nőket kerestem, sokkal inkább azokat, akiknek a lelke el tudott érni az én lelkemig. Az már az én szerencsém, hogy ezek nemcsak érzelmes, hanem csinos, érdekes, és megjelenésre is vonzó nők voltak.
Endrei Judit
Férfi egészségőr